3 dolog, amit feltétlenül tudnod kell a hitrendszerekről, és megváltoztatásukról, hogy valóban sikeres légy!

2019.01.29

Voltál már úgy, hogy szerettél volna elérni valamit, bevetettél néhány technikát és mégsem sikerült? Akkor valószínű, egy mélyen megbúvó hitrendszer akadályozta meg benned a siker elérését.

Mik azok a hitrendszerek?

Egyszóval meggyőződések, amelyek mélyen a tudatalattidban vannak, és sokkal jobban irányítanak téged, mint amennyire elsőre gondolnád. A tudatalattid 80%-ban meghatározza életed alakulását. Ezen hitrendszerek nem csak a saját tapasztalataidból leszűrt meggyőződések lehetnek, hanem szüleid, tanáraid, barátaid mintái is, amiket valamiért, valamikor elfogadtál, és magadévá tettél. Sokak szerint, az embernek egyetlen eredeti gondolata nincs, mindegyik volt már valaki másé azelőtt, mielőtt a te életedbe beépült. Hatással lehetnek még rád a csoport hiedelmek, elfogadott kollektív minták is, amelyeket szintén jó feltérképezni és elengedni.

Semmi nincs kőbe vésve

A jó hír az, hogy a hitrendszerek változtathatóak, elengedhetőek. Úgy is mondhatnánk, hogy addig ismételtél egy gondolatot, amíg az meggyőződéssé vált, tehát, ha megtanulod felismerni a korlátozó hiedelmeidet, és elvonni a figyelmedet róla, ezzel megfosztva az energiától és erőtől amivel éltetted, akkor előbb-utóbb nem befolyásol majd. Ez meglehetősen hosszú folyamat lenne, vannak ennél egyszerűbb módszerek is, de a lényege az, hogy tudatosan nézz rá a visszatérő gondolataidra, arra, hogy mit hiszel bizonyos dolgokról, szituációkról, és ha nem szolgál, akkor egyszerűen változtasd meg azt a kívánt irányba, és adj neki energiát, hogy megerősödjön. Ha megváltoztatod a mélyen fekvő meggyőződéseidet, akkor megváltozik az életed is. PL: Ha eddig úgy gondoltad, hogy nem érdemled meg, hogy elérd azt amire vágysz, akkor érdemes ezt megváltoztatnod arra, hogy méltó vagy rá, és megérdemled. Innentől kezdve más lesz a kisugárzásod, mást vonzol majd magadhoz mint eddig, és így már megkaphatod amire vágysz, ha a továbbiakban teszel érte. Ugyanígy megváltoztathatod a szegénység-gazdagság, a hízás-fogyás hitrendszereit is, még akkor is, ha most azt mondanád, hogy beleszól a genetika. Ha a családodban mindenki a súlyával küzdött, és te ezt elfogadtad, akkor így is lesz. De lehet változtatni, ma már ezt orvosok is alátámasztják. Ha nincs elég hited, keress olyan inspiráló történeteket,embereket, akiknek sikerült legyőzniük önmagukat!

Egy gyakorlat, több variáció

Lazulj el a neked legmegfelelőbb módon, döntsd el min szeretnél dolgozni. Vizsgáld meg a témával kapcsolatos gondolataidat, érzéseidet. Akár le is írhatod őket. Amikor úgy érzed, hogy nincs már több, engedd el őket képzeletben. Ezt többféle módon teheted. Elégetheted, a gyakorlat után még akár a valóságban is a papírt. A gondolatot, az érzést, elképzelheted, hogy elengeded egy folyóba, ahol a víz lemossa a tintát, és feloldódik a papír is a vízben. Addig csináld, amíg kristálytisztának nem látod újra a folyó vizét, mert ez azt jelenti majd számodra, hogy a problémád már nem létezik. Ha jobban tetszik, képzeld azt, hogy a szél fújja el, fényezd át, küldd el az Univerzumba. Második lépésként tudd, milyenné szeretnél válni, és érezd, hogy tested minden sejtjét átjárja az új hitrendszer. Itt is képzelheted ezt fény formájában, színes medencében, erdőben, ahogy neked jó, a lényeg, hogy érezd, hogy az új meggyőződés már a részeddé vált. Végül pedig a kívánt célodba éld bele magad, tudd, hogy már elérted, a tiéd, amire vágysz. Ismételd meg a gyakorlatot, ahányszor csak szükségét érzed, és a mindennapokban légy tudatos! Fontos, hogy ha néha a nap folyamán úgy érzed, hogy visszatért a kellemetlen meggyőződés, egy pillanatra állj meg, és képzeld azt, hogy elengeded, és behelyettesíted a kívánt dologgal. Ez azért lényeges, mert nem csak mélyebb állapotban kell programozni valamit, a mindennapokban is abba az irányba kell, hogy haladj, mert csak így lesz valódi eredmény.