5 hitrendszer,amely gátolja, hogy elérd az álomsúlyod

2018.12.23


Jártál már úgy, hogy mindent megtettél azért, hogy karcsúbbá válj, egészségesebb táplálkozásra tértél át, eleget mozogtál, és mégsem fogytál megfelelő mértékben? Akkor vizsgálj meg néhány meggyőződést magadban a fogyással kapcsolatban!

A jólét alapja a kövérség

Ez egy nagyon régi, generációkon átívelő meggyőződés, hiszen ha visszatekintünk egy kicsit a történelemben, vagy a művészetekben, akkor azt látjuk, hogy a földesúr, a gazda vagy gazdasszony mindig nagydarab volt. Így tehát a jólét összekapcsolódott azzal, hogy aki teltebb az jól él, hiszen szó szerint van mit ennie, aki pedig szegényebb az sovány, mert éhezik. Ezt is láthatjuk a régi képeken, hisz a szegény embert csont és bőrnek ábrázolták. De nem csak a szegényeket, hanem a rosszindulatú gonosz boszorkát is, tehát tudat alatt félhetsz attól is, hogy ha lefogysz savanyúvá válsz, nem leszel annyira jó kedélyű és kedves, mint most vagy.

Ha lefogyok, megbetegszem

Az előző érzésekből kiindulva, akinek van mit a tejbe aprítani, annak arca pirospozsgás, és szó szerint majd kicsattan, tehát egészséges. Aki beteg, az általában lefogy, arca beesett, a bőr szinte rá van száradva, erőtlen, nincs életkedve. Gondold végig, hogy ma már lehetőség van arra, hogy egészséges ételeket fogyasztva veszíthess a súlyodból, hozzájuthatsz különböző vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz. Ne kezdj mindenféle divatfogyókúrába, hanem megtervezve átgondoltan tedd, úgy, hogy testednek-lelkednek is jó legyen, így biztos elkerülöd majd a hiánybetegségeket.

A túlsúly a génjeimben van

Nagyon sokan akadályozzák meg magukat azzal, hogy mivel a családjuk is kerekded, úgy gondolják, lehetetlen megváltoztatni a külsejüket. Ez azonban nincs így, hiszen számtalan példáját láthattuk már annak, hogy valaki kitartással változtatással hatalmas átalakuláson ment keresztül. Ma már egyre több kutatás szól arról, hogy akár a DNS is megváltoztatható, ne determináld hát magad! A lehetetlen csak az elmédben létezik. Azt kapod meg, amiben hiszel, jól gondold hát meg, mit teszel magadévá.

A levegőtől is hízom

Ezt a mondatot a fogyni vágyó embertől nagyon sokszor lehet hallani, amikor visszautasítja a felkínált ennivalót. Ha te is ezek közé az emberek közé tartozol, akkor ezt a választ gyorsan töröld a szótáradból! Amit gondolsz, és amit mondasz, az előbb utóbb valóságot teremt! Engedd el az evéssel kapcsolatos bűntudatot, lelkiismeret-furdalást! Kezdj el arra gondolni, hogy folyamatosan karcsúsodsz, légy azonban türelmes magaddal, hiszen a jelenlegi súlyod sem 2 hét alatt alakult ki. Addig gondolj karcsú önmagadra, amíg el nem éred a kívánt testsúlyod!

Szeresd jelen önmagadat!

Végül, de nem utolsósorban, nagyon fontos-nemcsak a fogyáshoz, hanem a sikerhez a boldog élethez is-, hogy ha még nem így érzed, kezdd el szeretni önmagad. Akárhogy is nézel ki, ez a kiindulási alap. Ne tagadd meg a valóságot, de ne is tulajdoníts neki nagyobb jelentőséget a kelleténél. Szeresd azt aki most vagy, és szeresd azt, amit teszel. Itt és most. Csak akkor tudsz elmozdulni, ha tudod hol vagy, honnan, hova szeretnél eljutni. Ne legyen benned, harag, és öngyűlölet, mert az csak visszavet. Fogd fel úgy, hogy minden nap teszel valamit magadért, még akkor is, ha "csak" a gondolataidat változtatod meg! Légy büszke magadra ezért, és meglátod, minden nappal egyre jobban fogsz majd kinézni.

Így csináld!

Ha ismersz valamilyen technikát, energetikai módszert a korlátozó hiedelmeid megváltoztatására, akkor használd azt! Ha nem, akkor megteheted, hogy akár valójában is, akár csak gondolatban leírod azt a hitet, amitől meg szeretnél szabadulni, és elégeted a papírt. De elképzelhetsz léggömböt, amit elengedsz benne a hitrendszerrel, átfényezheted energiával, átmoshatod, fényzuhannyal.

Légy kreatív, találd meg azt, ami a számodra a legelfogadhatóbb.

Írta: Muszka Evelin

Ez az oldal Muszka Evelin Theta Healing konzulens, Diplomás Coach ,My Daily Choise-Prémium minőségű CBD olajok forgalmazója, OH kártya instruktor oldala.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el